Iskolánk fenntartója

Karcagi Tankerületi Központ

NTP-TV-14-A

Tisztelt Táncszerető Érdeklődők, Támogatók és Minden Kedves Olvasó!

2015. április 18-19-én került megrendezésre városunkban, Mezőtúron a „MezőTour” II. Országos Balett és Moderntánc Fesztivál és IV. Növendék Koreográfusi Verseny. Nem tudjuk, hogy a táncszerető érdeklődők és a tevékeny segítők hogyan élik meg a verseny előkészületeit és magát ezt a két napot, de minket az előkészületek inkább emlékeztetnek egy forró kályhára, ugyanakkor maga a verseny már egy olyan szép élmény, mely szinte egy perc alatt elsuhan.

Éppen ezért szeretnénk ezt a pillanatot meghosszabbítani jelen kis írás erejéig. Jó újra elmerülni azokban az élményekben, amelyek hangulatát elsősorban ott a helyszínen volt érdemes átélni, de fontos a köszönet utólag is mindazoknak, akik ezen a versenyen felkészítő tanárként, szülőként és segítőként mellettünk álltak. Felejthetetlen élmény volt együtt átélni a versenyzők sikereit és minden eredményét, a Gálán pedig együtt ünnepelni a Tánc Világnapját is.

Színes volt a versenyzők listája, tíz egyesület, táncműhely, iskola és telephelyei, nevezett mind a táncfesztiválra, mind pedig a koreográfusi versenyre. Iskolánk mezőtúri és tiszaföldvári balettosain kívül Makóról a Varga Balett Táncműhely, Martfűről a Balance Művészeti Egyesület, Orosházáról a Mozgásművészeti Műhely, Sárospatakról az Alapfokú Művészeti Iskola és a Sárospataki Alapfokú Művészeti Iskola Cigándi Tagozata, továbbá a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola végzős növendéke, a Szentesi Arabesque Táncműhely és a tiszaföldvári Voyage Balett, akik egyben a Mocorgó Művészeti és Sportegyesület balettosai is.

Az iskolánkként különböző színű pólóban felvonuló 162 fő értékelését neves zsűri végezte: az elnök a Budapesti Developpe Tánciskola művészeti vezetője, koreográfusa és a balett mestere, Mihály Beatrix volt, tagjai pedig Péli Nagy Kata, a Magyar Táncművészeti Főiskola sajtófőnöke és balett oktatója, Szitt Melinda, a Magyar Táncművészeti Főiskola balett mestere, és Kovács Katalin, a Magyar Táncművészeti Főiskola balettmester-képző, végzős hallgatója, balett oktató és nem utolsó sorban iskolánk volt növendéke.

A rendezvény szakmai szervezői Gyenesné Szarvas Katalin és Gulyás Gerda volt, akik kiemelkedő és minden elismerésre méltó munkát végeztek a kétnapos program lebonyolításában is.

A megnyitón Patkós Éva önkormányzati képviselő kedves köszöntőjét és Karapancsevné Jász Ildikó tagintézmény-vezető támogatókhoz és versenyzőkhöz szóló üdvözletét követően a gyerekek által készített koreográfiák bemutatására került sor.  Ezt követte a fesztiválprogram. Az értékelés gyermek, serdülő, junior és ifjúsági 1-2 és felnőtt kategóriákban, ezeken belül szóló, duett, csoportos koreográfiák szerint, azokon belül klasszikus és modern műfajban megkülönböztetve történt. Este szakmai tanácskozásra került sor a felkészítő szaktanárok és az értékelők részvételével.

A zsűrinek nehéz, a közönségnek jó dolga volt, mintegy 70 koreográfiát láthattak és tapsolhattak meg. (További fotók a Galériában.)

A második napon délelőtt klasszikus és modern stílusban tartottak műhelymunkákat a zsűri tagjai, melyeken korosztályuk szerinti beosztásban érdeklődésük szerint vettek részt a táncosok. Elmondásuk szerint nagyszerű lehetőség volt ez a tanulásra és saját tudásszintjük felmérésére egyaránt.

Délután  a döntőben a legnagyobb közönségsikert és a zsűri elismerését is kivívó versenyszámokat nézhették meg ismét , majd a gálaműsor keretében megtekinthették a fesztivál kiemelkedő, elsősorban csoportos produkcióit az érdeklődők. Ez után következett a várva várt díjkiosztó. Számos táncos részesült elismerő minősítésben, kapott helyezést és különdíjat.

Gratulálunk a szép helyezésekhez, minősítésekhez! A pontos és részletes eredménylista az alábbi linken  megtekinthető.

A IV. Mezőtúri Növendék Koreográfusi Verseny eredményei:

A II. Országos Balett és Moderntánc Fesztivál eredményei:

A különdíjakat Mezőtúr város polgármestere, Herczeg Zsolt adta át, aki évről-évre megtiszteli jelenlétével és támogatásával is a rendezvényt, továbbá biztosítva látja a rendezvény jövőjét is.  Mezőtúr Város Önkormányzata az idén is az egyik legjelentősebb támogatója volt a programnak.

A Fesztivál és Verseny leghatékonyabb segítője az Emberi Erőforrások Minisztériuma volt az NTP-TV-14-A nevű sikeres pályázat  által nyújtott támogatással, mely hozzásegítette a szervezőket álmaik megvalósításához.

Mindezek mellett sok-sok támogatója – köztük a KLIK Mezőtúri Tankerülete, a DP Grafik Kft., a Mezőtúri Ipari Park Kft., a mezőtúri és tiszaföldvári „balettos szülők”, a Mezőtúri Városi TV és a Pont TV, Nemzeti Szálloda, Zsindelyes Fogadó – volt a rendezvényünknek. Dobróka András és Csányi Richárd nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak a két napon keresztül hibátlanul és magas színvonalon biztosított zenével és hangosítással a gyerekek produkcióihoz és az egész rendezvényhez.

A kétnapos rendezvénnyel valamennyi támogató, szülők és tanárok olyan közeget tudtak megteremteni gyermekeik, tanulóik számára, amelyben minden táncos a maga módján sikeres és elismert balettosnak érezhette magát.

Ezért mondja Rudolf Steiner, hogy: „egyetlen iskola sem olyan értékes, mint a tapasztalat iskolája, mert a tapasztalat iskoláiban munkálkodik minden olyan ember, aki valóban előre viszi a világot.”

Valamennyien, akik közreműködtek ennek a táncfesztiválnak és versenynek a megalkotásában – szervezők és táncosok egyaránt – ezt a szerteágazó, sok műfajt érintő, önként vállalt feladatot sikerrel oldották meg, munkájukat és tehetségüket szeretettel ajánlom mindazok figyelmébe, akiket érdekel a balettosok tevékenysége.

Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik közreműködőként, vagy bármi módon segítették e két napos fesztivál és verseny létrejöttét. Ha nézőként színes, sokoldalú látnivalóval gazdagodtak és örömet találtak a gyermekek sikerében, gondoljanak szeretettel rájuk is.

 

Karapancsevné Jász Ildikó a szervező iskolaTagintézmény-vezetője

Tokajiné Dr. Demecs Katalin a Mocorgó Művészeti és Sport Egyesület Elnöke

Facebook
LinkedIn
Email